Talán nem is sejti, hogy Ön élete körülbelül egyharmadát tölti ágyában.
Éppen ezért mondhatjuk, hogy az ágy a lakásának talán, ha nem is a legfontosabb de, a legtöbbet használt alkotó eleme. Fontos, hogy az ágy a lakásnak egy különleges tulajdonságokkal rendelkező eleme legyen, hiszen a kialvatlanság vagy az ágynak köszönhető kellemetlen fizikai közérzet erősen befolyásolják az ébrenlét pillanatait.
Jelenlegi matrac, amin alszik deréktájon kigödrösödött és a rugók furcsa hangokat hallatnak a forgolódás közben. Emellett derékfájdalmakkal, végtagzsibbadással kel fel reggelente.
VAN MEGOLDÁS!
Természetesen vízágy matrac. A vízágy matrac nem tartalmaz rugót, vagy bármilyen forma tartó betétet, tehát a kigödrösödés kizárt.
A vízágy matrac örökké formatartó, így az ágyból való kikelést követően a matrac egyből felveszi eredeti formáját.
Kialvatlanul, rosszkedvűen ébred.
VAN MEGOLDÁS!
Ennek több oka is lehet, de valamennyire megoldást nyújthat a vízágy matrac.
A vízágy matracon való alvás során a bealvás hamarabb bekövetkezik és a mélyalvási szakasz a hagyományos matracon való alvással szemben jóval hosszabb.
Ágyba bújáskor fázik, didereg mindaddig, amíg fel nem melegíti a testével az ágyát. Épp ezért nehezen alszik el és éjszaka is többször felébred arra, hogy fázik.
VAN MEGOLDÁS!
Nem más, mint a vízágy. Hiszen a vízágy egy fűtő panel segítségével temperált matrachőmérsékletet biztosít, amit Ön szabadon szabályozhat. Ezáltal vízágy matraca télen meleg, nyáron hűvös lehet. Éjszaka az Önnek legmegfelelőbb matrac hőfok által, alvás közben tökéletesen ellazulnak az izmai.
Nem kényelmes a fekvés sem háton sem oldalt sem hason és csak forgolódik egész éjjel.
VAN MEGOLDÁS!
A vízágy vagy zselé ágy matracon való fekvés során a matrac teljesen felveszi a test formáját bármelyik fekvési pozícióban. Ezáltal teljesen mentesül a gerincoszlop mivel nem kényszerül a matrac formájához igazodni.
Lefekvéskor tüsszög, köhög, lenehezedik a légzése, éjszaka légszomjjal riad fel…
VAN MEGOLDÁS!
A probléma okozója a hagyományos matrac esetén a poratka, házipor, vagy a bőrünk éjszakai megújulása során keletkező bőrszemcsék. A vízágy matrac ezzel szembenabszolút higiénikus, antiallergén fekhely, és atkamentes alvásközeget biztosít, mivel a matracot borító huzatot bármikor egyszerűen eltávolíthatjuk és mosógépben kimoshatjuk.
formatartó
nyugodt alvást biztosít
fűthető
felveszi a test formáját
100 %ban antiallergén
Ezen rövid ismertető keretében szeretnénk bemutatni azt a két fő felhasználási területet, amelyeket, egy szálloda illetve egy wellness szolgáltatást nyújtó intézmény esetében egy vagy több vízágy beszerzésével, színvonalasabbá és forgalom hatékonyabbá tehet.
Ki hallott már ilyet?
Töltsön el 3-4 éjszakát egy vízágyon, és mindezt akár teljesen ingyen.
Készült: 2012 október
Helyszín : BNV
Riporter: Az Ön standja itt a BNV-n egy igazi színfolt. Megfigyeltem, hogy a többi kiállítónál jóval kevesebb látogató áll meg, mint a Vízágybolt kiállító helyénél. Ennek mi az oka?
Tibor: Egyrészről a BNV-re látogatók mindig is nyitottak voltak az újdonságokra. Másrészt az általam forgalmazott termék, a vízágy, az emberek számára egy nagyon izgalmas dolog.
Riporter: Mitől izgalmas? Mit tud egy vízágy?
Tibor: A vízágy képes megváltoztatni egy ember életminőségét, mivel reggel úgy ébred a vízágyban, ahogy már évek óta nem tudott a hagyományos matracú ágyából. Egy vízágy szabadjára engedi az emberek fantáziáját, ellaposodott kapcsolatokat képes felpörgetni.
Riporter: Nagyon kíváncsivá tett. A riport után kipróbálhatom az ágyat?
Tibor: Ez nem lehet kérdés, hiszen ezért vagyok itt, hogy minél többen megismerhessék a vízágyainkat.
Riporter: Hogy lesz valakiből vízágy kereskedő?
Tibor: A vízággyal viszonylag régen, mintegy 25 éve találkoztam először a tengerentúlon egy kedves családi barátunknál, és azóta foglalkoztatott az az érzés amit akkor tapasztaltam. Azután, egyszer csak úgy alakult az életem, hogy úgy dönthettem, hogy erre az érzésre alapozva, vízágy értékesítéssel fogok foglalkozni.
Riporter: Mennyire ismerik az emberek a vízágyat itt Magyarországon?
Tibor: Erre talán a legmegfelelőbb választ akkor adhatom, hogyha az itteni látogatók kérdéseit idézem vissza. 10 látogatóból mintegy 9-en a következő három kérdést teszik fel: Nem leszek tengeri beteg a vízágyban?, A vízágyban aludni is lehet?, Ha van macskám, akkor is lehet vízágyam?
Riporter: Honnan szerzi be a vízágyakat?
Tibor: Az ágyakat elsősorban Dániából és Németországból vásárolom jó nevű gyártóktól. Felmerül a kérdés, hogy miért nem a tengerentúlról, hiszen az a vízágy őshazája. Az egyszerű ok az, hogy Európában egy európai típusú puhafalú vízágy terjedt el, ami merőben eltér a tengerentúli keményfalú típustól.
Riporter: Ön vízágyban alszik otthon?
Tibor: Természetesen
Nagy Tibor
info (@) vizagybolt.hu
+36-30-849-2490
+36-30-vízágy-0
Timpex Trading Kft.